Share

Még mielőtt bármit is írnék, felhívom a figyelmeteket, hogy nem vagyok elektronikai műszerész sem pedig egy elektronikai guru. Iskolában tanultam elektronikát, aztán önképzéssel fejlesztettem magam.

Szóval a címben említett hagyományos CRT (Cathod Ray Tube) 17″-os LG monitort szedtem szét, mivel ugyan bekapcsolt, ám pár másodpercen belül füstölni kezdett a monitor – ami szerintem nem egészséges 🙂 – ezért gondoltam azt, hogy nem lehet olyan nagy baja, ezért szétszedem és bele lesek, hogy mi is a probléma.

A burkolat eltávolítása után az alábbi kép fogadott:

A nagy fekete elektrolit kondi füstölt.

Még egy próbát tettem, hogy meg is lássam mi a probléma.  Kábel bedug a konektorba -> monitor bekapcsol -> vár -> nézi a füstöt -> monitort kikapcsol.

Mivel a probléma a tápellátásban volt, ezért ott kerestem a hibát. Hamar szembe is találkoztam velük… még mérnem sem kellett.

PANEL alulról

Panel alulról

Elektrolit kondik lévén, ha kiszárad vagy látható jelei vannak – púposak a kondik tetejei – akkor a javítást azzal kezdjük, hogy cseréljük. Volt is itthon készleten megfelelő kapacitású kondenzátor, így hamar ki is cseréltem azokat. Ugyan hőértékre nagyobbak voltak itthon, de az a működésüket nem befolyásolják.

A kicserélt kondik…

Miután mindent vissza kötöttem a helyére és ügyeltem a helyes összeszerelésre, ismét kipróbáltam. És láss csodát. Működik! 😉

Elég régi berendezéseknél ezen hiba jelenség elég gyakori.

Ezért egy szerelő simán elkérhetett volna pár ezer forintot… A kondik bolti ára ~ 200 ft volt!

Ha tetszett ez a cikk, akkor oszd meg és uralkodj kövesd az oldalt, hogy több hasonló jellegű dologról is értesülj! ;)

1 hozzászólás

  1. Pingback: Szétszedtem: LG Flatron L204WT | Collections

Leave A Reply